
Jégkertben járt az ESMTK U12
Eljött az évadunk utolsó U12-es jégkorong tornája, ahol a II. kerületi Jégkert adott otthont a Közép csoport küzdelmeinek. Ismerős volt a hely, hisz az idényünket itt kezdtük el. Az időjárás és a vendéglátás is kiváló volt. Sajnos már az érkezésünkkor tudatta a Mester, hogy nem teljes létszámban tudunk itt lenni, két játékosunk megbetegedett. A többi kis jégkorongos lelkesen és vidáman érkezett a korai, vasárnap 9 óra körüli időpontban a jégpályára. Nem is csoda, hisz az elmúlt hétvégén saját csarnokunkban is remekül sikerült fordulót tudhattunk magunk mögött. Mivel nem kellett nagy távolságra utaznunk, sok szülő, ismerős és barát jött el biztatni U12-es korosztályunkat.
Az első „számadásnak” a mindig jó erőket felsorakoztató, hasonló tudású XVIII. kerületi VUA Panda hokisai következtek. Jó kis meccs volt, hisz itt is, ott is voltak szép jégkorongos jelenetek, amelyeket megtapsolhattunk. Így kell kezdeni egy utolsó fordulót – csapatunk szoros és sportszerű mérkőzésen nyert. ESMTK– VUA Pandák: 8–4.
Kis rollba szünet következett. Pár percre beterelte játékosait Szakács Ferenc manager: megdicsérte tanoncait, és pár dologra felhívta a figyelmet. Aztán 4-5 perc felnőtt mentes öltözői bandázással egybekötött megbeszélés következett. Aztán irány a jég, mert jött a házigazda, akik mindig jó és eredményes hokit játszottak ellenünk.
A második felvonásban a Jégkert SE ellen vívtuk.
Nagyon jó és élvezetes mérkőzést vívtak a csapatok. Hol itt, hol ott jöttek a gólok, a szép jelenetek és védések. Nagyon egyik csapat sem tudott elhúzni. Ilyenkor szokták mondani, hogy „vízilabda” eredmény született. ESMTK–Jégkert SE: 9–11. Ez a „vereség” vállalható volt, és nagy dicséret a hiányos létszámban felálló csapatunknak, mert mindenki kiadta a maximumot.
Jött egy kis szünet. Teázás, csapatbeszélgetés és nasi evés volt porondon, valamint egy kis rápihenés az évad utolsó nehéz mérkőzésére.
A harmadik, egyben utolsó mérkőzésükhöz érkeztek gyerekeink a 2022/23-as szezonban.
Kellő önbizalommal, csillogó szemekkel jöttek ki az ESMTK jégkorongosai az öltözőből, hisz múlt héten szép sikert értünk el ellenük is – „Megmutatjuk, hogy a múlt heti forduló nem csak a szerencsén múlt”. Jégkorong edzőnk folyamatosan variálta a sorokat, és „élt a meccsel a kispadon”. A szokásos gyors gól – amit kaptunk – kicsit helyre tette a gyerekeinket. Jó volt látni, ahogy 2 játékosunk „ficánkolt”, és „elsült a kezük” a náluk magasabb és testfelépítésben előnyösebb pécsi legények és leányok között.
Kiváló munkát végzett a csapatunk többi tagjai is. A lányok amazonokként küzdöttek, és a többi sorunk is „korongra vetődött” és blokkolt, ha kellett. Az egész csapat segített a ma is jól védő hálóőrünknek. Szurkolóink – mi voltunk ismét a legnagyobb számban és a leghangosabbak – érezték, hogy „megfogható” ismét a PSN csapata. Mindkét kapu mögül és oldalról is hangzottak a „Hajrá ESMTK!” ritmusok. Óriási játékkal és eredményesen zártuk le a meccset. „Így kell búcsúzni a tavaszi szezontól!” ESMTK – Pécsi Sportiskola: 9–4.
Hosszú szezon volt. Voltak kiváló mérkőzéseink, győzelmek és vereségek, amelyekből tudunk és kell is tanulni a további fejlődésünkhöz. Látható volt a fejlődés annak köszönhetően, amit Szakács Ferenc az elmúlt hónapokban kért gyerekeitől az edzésen és meccseken egyaránt!
KÖSZÖNJÜK MESTER, FOLYTATJUK VELED 2023/24-BEN! … (és persze hétfőtől az edzéseken)
Köszönet az odaadó és lelkes háttérmunkáért az ESMTK Szülői Csapatnak, a biztosan mögöttünk álló ESMTK szakosztálynak, és Nagy-Nagy Köszönet azoknak a 9-11 éves Leányoknak és Fiúknak, akik hétről hétre ott vannak az edzéseken és a mérkőzéseken!
Ha szeretnél információkat csapatunk fejlődése és menetelése kapcsán, akkor kövesd az egyesület weboldalait (www.esmtkhoki.hu és esmtk.hu), illetve az ESMTK Utánpótlás Jégkorong Facebook oldalát!
… mert “Életünk A Hoki”
HAJRÁ ESMTK!