
ESMTK Torna az Erzsébeti Jégcsarnokban
Elérkezett a nap ESMTK jégkorong utánpótlás U12 korisainak ebben az évben először léphettek jégre. Közel 2 év után rendezhettünk hazai jégcsarnokban (Pesterzsébet Jégcsarnok) országos mérkőzést/ tornát ebben a korcsoportban. A hazai lebonyolítású rendezvényen Közép csoport tagjaként Pécsi Sportiskola és a Vua Pandák illetve a Budakalász Vidra SE volt a házigazdák ellenfelei e napon.
Mivel az a bajnokság 3×3-as így az eseményeket megtekintő nézők két pályán láthatták egy időben U12 es csapatokat.
Már 10 órától megnyitottuk a pesterzsébeti jégcsarnok “kapuit” várva a csapatokat és szurkolóinkat és a Büfé is felkészült a gyerekek és szurkolók ellátására. Ahogy beléptünk szervezői tagok ^kitettek magukért^ jó zene és profi jégkorongos környezet fogadta a klubok játékosait és a velük érkező stábtagokat és az őket elkísérő szurkolóikat.
Egész héten a gyerekek optimális létszámban vettek rész Szakács Ferenc Edző U12-es edzésein. Sok-sok korizás /gyakorlás/ technikai elemek gyakorlása +kis játék jellemezte a heti ^ munkát^ jégkorongozóinknak.
Nagy örömünkre fennállásunk során először a Pesterzsébet Média is tiszteletét tette meghívásunkra. Ezúttal is köszönjük nekik, hogy velünk voltak!
Az eseményre kilátogató nézők/érdeklődők szép számban jelentek meg, több mint 100 -150 néző gondolta úgy, hogy a vasárnapi ebéd helyett a 20.kerületi hokisait nézik meg! Már a kezdés előtt negyedórával sok ismerős arc /régi csapat tagok/kisebb korosztályunk tagjai is ott voltak ültek/álltak a lelátón. Jó volt látni Szereti a ^Környék” a jégkorongot!
A-B pályán indult el a játék 11.10 kor.
Első mérkőzésünket B pályán kezdtünk sárga/kék színű Vidra SE ellen. Legutóbbi dunakeszi tornán már találkoztunk velük és akkor is egy sok gólos mérkőzést vívott e két csapat.
Frissen mozogtak +sok passzos játék volt jellemző mindkét csapatra. A hangulat buzdítás közepette jöttek a szebbnél szebb helyzetek/védések és találatok. Gól itt is ott is akadt bőven. Szoros vígjátékban “körömrágós/izgalmas meccsen” a Budakalászi csapat került ki győztesen 5-4 arányban.
10 perc rolba (jégpálya karbantartó gép) szünet. Öltözőben Edzőnk felhívta a figyelmet a hiányosságokra és a pozitívumokat kiemelve küldte fel a játékosait a második ellenfelünkkel szemben Vua Pandák ellen.
Második mérkőzésünkön sem voltak ismeretlenek számunkra Városgazda utánpótlás legénysége. Nagyon szép támadások és védéseknek – góloknak tapsolhatott a publikum. Főleg a leány sorunk volt elemében sorra láttuk azokat momentumok, amit Szakács edző kért az öltözőben. Gólgazdag mérkőzésen 9-2es hazai győzelemnek örülhettünk!
10perc jég felújítás következett. Büfében a szurkolók “feltöltötték” magukat forró teával+ melegszendviccsel+ pogácsával.
Harmadik egyben legtávolabbi résztvevő csapat a Pécsi Sportiskola növendékei voltak csapatunk aznap utolsó megmérettetése. Fizikálisan/szemmel is látható volt 3-4 játékosuk minimum 1 fejjel és 15kg-al is nehezebbek volt+ 4 sorral álltak fel = nem lesz könnyű mérkőzés. Első félidőben “forgatta” Mester a sorokat party-ba voltunk olyannyira első félidőt (2×15 perceket a mérkőzések) mi nyertük. Sajnos aztán a fizikai fölény és a fáradság “kontójára írható” -rövid a kispad/kevesen vagyunk jöttek a dél-dunántúli sportolók góljai. Gólgazdag mérkőzésen 9-7-re Baranya megyei csapat jött le győztesen.
A mérkőzés után Gyerekek nagy örömére szurkolóink rengeteg Csokit dobtak be(megszokottan) =megérdemelten kapkodták fel a “jutalmukat” a jégkorongos gyermekek!
Fáradtan és rengeteg élménnyel ment haza minden jégkorongos/edzőik/szurkolóik.
U12 es csapatunknak sorra következnek hétvégénké a mérkőzések. Sorrendben 01.29 Dunakeszi / 02.05 Fradi Sátor / 02.19 ESMTK JÉGCSARNOK!! / 02.26 Budai Jégpálya
Kedves Szurkolóink, ha mód és lehetőségetek van kijönni szurkolni U12 Jégkorong csapatunknak várunk szeretettel Titeket! Sportnyelven “12.játékosai voltatok a csapatnak” nagyon nagy élmény volt fiatal lányoknak-fiúknak előttetek játszani!
Köszönjük minden Csapatnak /Játékvezetőnek/ Tv-nek/Rendezőknek akik segítettek e színvonalas eseményt kiváló szinten lemenjen/ Büfésnek/Szurkolónak” vasárnapi ebéd helyett minket választottak” és reméljük az elkövetkező Tornákon is kijönnek ESMTK jégkorongozóit biztatni/lelkesíteni.
“Mert Életünk A Hoki”
Hajrá ESMTK!!!!